Ez a Hont-Orbán interjú pontosan olyan, mint az ország. Kínos

Nincs kedvem írni arról, hogy Hont András interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel

Amit Netanjahu tett, ismétlem, megbocsáthatatlan, mert rendkívül nehéz helyzetbe hozott minden magyar demokratát.
„Mindenesetre »érdekes« a helyzet: ha most demokraták tüntetnének – ahogy az bizony indokolt volna! – az izraeli miniszterelnök immorális gesztusa és Orbániát legitimáló látogatása ellen, Netanjahu minden bizonnyal élvezhetné a mocskos hecckampányokat megrendelő-szervező »kormány« és rasszizmustól (is) bűzlő egyatábora »rokonszenvét«.
Megérdemelné, hiszen rászolgált…
Azt persze nem feledhetjük, hogy a probléma – az Orbán-banda társadalmat dezintegráló-züllesztő uralma – elsősorban a miénk, ránk tartozik. Az is, mit kezdünk a hatalom ocsmány hecckampányaival – a hozzájuk való viszony nem csupán az érintett kisebbségekre, hanem az egész társadalomra tartozik: nem zsidó-ügy, nem cigány-ügy stb. Össztársadalmi súlyú, demokratikus alapkérdés.
Mégis: amit Netanjahu tett, ismétlem, megbocsáthatatlan, mert rendkívül nehéz helyzetbe hozott minden magyar demokratát. »Hálásak« is lehetünk érte, ahogy például a török demokraták Orbánnak az Erdogannal való bájolgásért…”